Elbeszélések

Mimikri

A január ciklonokkal érkezett. Havazott. A megállón álltam, nyelvemmel csillogó hópelyhekre vadásztam. Szinte meg sem érintetettem őket, már a leheltemre elolvadtak. Közben azon gondolkodtam, ki is vagy te nekem. Tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, számoltam a hópehelytrófeákat.

Avatár kaméleon vagyok. Azúrkék a kabátom, mint a Karib-tenger, indigókék a tetkóm a lapockám fölött és nefelejcskékek az álmaim. Elképzellek téged, engem és minket. Olyan tökéletes a kép: ÉN + TE = MI. A fejemben mindig minden tökéletes, a kép is. A realitás más. A realitásban én az egyik parton állok, Te a másikon. Csak a Gangesz, ami az M és az I között folyik, a szent folyó, amelynek egy cseppje is képes megtisztítani a hívő zarándokot földi bűneitől. Csak egy korty elég lenne, s mi kiléphetnénk az örökös körforgásból. A folyó hűs vize kioltaná a tüzet, levinné a lázunkat, behűtené bennünk a gonosz erőt. Nézem a hömpölygő áradatot, a hullámok felpuffadt hullákat és vigyorgó koponyákat görgetnek. A realitás visszataszító. A mocskos folyó, ami tovahömpölyög. Behunyom a szemem. Inkább azt a képet akarom látni, ami a fejemben van. Nem akarlak megismerni, nem akarok a Gangeszhez utazni sem veled, sem nélküled. Nem akarok felnőni sem. Örökre gyerek akarok maradni! – kiabálom át neked a túlsó partra. Nem tetszik. Megkeményíted a szíved, s pengeként harsan fenygetésed: Ha gyerek maradsz, lemondasz az életről. Ezt akarod?

A buszmegállón egy avatár kaméleon hópelyhekre vadászik. Azúrkék a kabátja, alatta tintakék tetkó, nefelejcskékek az álmai. Kobaltkék dalt dúdol: Egy mantra vagy nekem, amit körbe-körbe ismételek.

Photo: PIXABAY, StockSnap

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.