Elbeszélések

Majdnem Párizs

Most Párizsban vagyok. Persze nem igazándiból, csak hangulatban. Kint ülök a júliusi bárányfelhők alatt és Edit Piafot hallgatom. A sanzon ellágyítja a mindennapok élét, a kávé illata vasárnap reggelt varázsol a hétfődélutánba. Háttal ülök az utca forgatagának, ezt így szeretem. A kávézó üvegfala a mindennapok vasárnapi mozija. Ismeretlen emberek árnyai tükröződnek vissza benne, sietnek, sétálnak, araszolnak. Az arcvonások elmosódottak, így tetszés szerint ruházok rájuk egy Arcimboldo orrot, egy Mona Lisa mosolyt vagy egy Modigliani szemet. Szeretem figyelni a köröttem pezsgő életet, ilyenkor azt sem sajnálom, hogy az én világom 24 m2-be van beskatulyázva a számítógépemmel és a tervrajzaimmal. Szerencsés vagyok, nekem nem kell Párizsba, Las Vegasba utaznom, sem Dubajba. Elég, ha néhanapján kiülök a kedvenc kávézómba, s az egész világ idevarázsolódik az üvegfalra.

Visszatérő álmom, hogy a tengerparton állok a hullámverésben, a habok csiklandozzák a lábszáramat, a talpam belesüpped a lágy homokba, aztán elindulok a naplemente felé, kacagok, táncolok boldogságomban, majd felébredek, s érzem a semmit a lábaim helyett. Ha megérintem őket, melegek, de igazából két jégtömb van helyettük. Arról is szoktam álmodni, hogy újra június van, a cseresznyefa legtetején ülök, lóbálom a lábamat és ropogtatom az érett szemeket. Nem tudok betelni velük, vörös levük fröccsen, édes nedvük kicsordul a szám szélén. Egyre messzebbre kell nyújtózkodnom, hogy elérjem őket. Kacarásznak, csábítanak. Aztán zuhanok, reccsen a gerincem. Nem hallhatóan, de belül sikítón eltörik bennem az, ami szárnyakat ad. Mármint tulajdonképpen csak lábakat, hogy járhassak, táncolhassak, ringathassam a csípőmet. Ha kiülök ide olvasni, nézelődni, mindig van hódolóm. Először nézegetnek, mosolyognak, mint most, az a kedves pofijú fürtöcske a szomszéd asztaltól. Aztán idekéredzkednek, leülnek mellém, beszélgetünk, nevetünk.

– Mit olvasol?

– A rútság történetét.

– És miért nem a Szépség történetét?

– Mert a rút gazdagabb és szebb.

Nevetünk. Tudjuk, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

– És mi a legszebb szerinted a rútságban?

– Az egyedisége. A szép mindig beskatulyázott. Igaz, hogy évszázadonként változik, de valahol mindig pontosan be lehetett határolni, hogy Rubensin gömbölyded vagy Twiggysen feszes. A rútságnak ezer arca van.

Forró csokit rendel, mert örömet akar szerezni. Az elején könnyed vagyok és légies, majd leküzdhetetlenül el kezd bennem ketyegni a menekülés érzése. Lassítani szeretném az időt, hogy sokáig tartson az önfeledt beszélgetés. Attól félek, hogy apu előbb jön meg a tolószékkel. A mosoly ilyenkor úgy olvad le az arcokról, mint faggyú csöppen a horgolt terítőre a kristálygyertyatartóról. A másik gubanc a randevúra való meghívással van. Az teljesen mindegy, hogy sétáról, túrázásról, teniszezésről vagy moziról van-e szó. Ilyenkor mindig hazudok, hogy már foglalt vagyok, s azért imádkozom, hogy minél előbb lelépjenek. A csalódottságnak sértődöttség íze van. Sajnálom, hogy hazudnom kell, de nem tudom elképzelni, hogy apu találkára tol engem. Most is látom a szemén, hogy randi meghívás lesz. Ezt mindig látni. Benne van a vágy, meg a félelem, ott csillog a pupillán, ott rejtőzik a félszeg mosolyban.

– Eljössz velem moziba?

Nem akarom azt mondani, hogy foglalt vagyok. Moziba szeretnék vele menni, de mi lesz a tolószékkel? A világot bele tudom varázsolni a kirakatüvegbe, de a tolószéket nem tudom eltüntetni az életemből. Felszabadít a vágy. Mosolygok, és a szemébe nézek:

– Akkor is akarnál moziba menni velem, ha tudnád, hogy tolószékes vagyok?

Meglepődik, a lábaimra néz. Azt mondják, gyönyörű lábaim vannak. Hosszú, karcsú, őzike lábak, csak az a hibájuk, hogy nem lóbálnak, nem táncolnak, nem topognak, nem tipegnek.

– Viccelsz.

– Nem – rázom szomorúan a fejem, s úgy érzem, mindennek vége.

Váratlan dolgot tesz. G

yengéden megfogja a bal lábam, felemeli, megcsókolja. Meghatódom, nem értem. Szeretettel néz rám:

– Igen, akkor is akarok. Ezért a mosolyért érdemes…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.